SS501
(double S five O one)
Az SS501 névben a dupla S jelentése
„szupersztár” és singer („énekes”), az 501 pedig az öt énekes eggyé
válását jelzi.
Az SS501 egy öt tagból álló dél-koreai fiú együttes.
2005. június 8-án debütáltak, „Warning” című kislemezükkel. Még ebben az évben
megjelent második kislemezek, amely a „Snow White” nevet kapta. 2006-abn főként
Japánban tevékenykedtek, majd Osakában tartották meg első sikeres nagykoncertjüket. Nem sokkal ezután, visszatértek Koreába, hogy
kiadhassák az első albumukat az"S.T. 01 Now"-t. Különböző TV
műsorokban mutatták be az új albumukat és készítettek egy műsort MNet-nél
"SOS" címmel. 2007-ben debütáltak hivatalosan a Japán zenei piacon.
2007. március 27.-én találkozhattak a Japán rajongókkal és ez volt a hivatalos
debütálásuk Japánban. Ezután elkészítették első japán kislemezüket, ami a
"Kokoro" címet kapta. 2007. szeptember 29.-én megjelent a második
japán kislemezük a "Distance", és még ebben az évben megjelent első
teljes albumuk is. Megkapták a legjobb újonc díjat Japánban, amit eddig
egyetlen koreai előadónak sem sikerült. 2008-ban visszatértek Koreába és
március 8.-án kiadták a"Deja Vu" című kislemezüket. Miután a Deja Vu
nagy sikert aratott,"A Song Calling For You" című számukkal
folytatták fellépéseiket. 2008. június 6.-án a Music Bank-on léptek fel
utoljára és visszatértek japán munkálataikhoz. Amíg Park Jung Min és Kim Hyun
Joong folytatták szóló tevékenységeiket, addig a másik 3 tag összeállt egy
program erejéig és 2008 novemberében kiadtak egy kislemezt "U R Man"címmel.
Írtak egy dalt a Boys Over Flowers című drámához, amiben a
banda vezetője, Kim Hyun Joong is szerepelt. A dal a "Because I'm
Stupid" címet kapta. 2009. március 13-án megjelent második japán albumuk,
az "All My Love". Később megjelent egy új albumok, a "Solo
Collection", amelyen minden tag elénekel egy-egy dalt. Az album
megjelenése után minden tag elkezdte építeni a szólókarrierjét. 2009 júliusában
ismét összeálltak és csatlakoztak az 1st Asian Tour Persona koncert körúthoz. Két
koncertet adtak Szöulban. Ezt követte 15 koncert Japánban, Tajvanon, Hong
Kongban, Thaiföldön, Kínában, Malajziában és Szingapúron. Megjelent legújabb
kislemezük „Rebirth” címmel. A"Love Like This" című dallal
népszerűsítették az albumot. Az album népszerűsítése november 29.-én ért véget.
2010-ben folytatták a 1st Asian Tour Persona koncerteket Thaiföldön. Utolsó
koncertjüket február 27.-én tartották Szöulban. Úgy tervezték, hogy az új
kislemezüket május 1.-jén adják ki, de el kellett csúsztatniuk a kiadás
időpontját az utolsó simítások miatt. Felléptek a 2010-es Dream Concert-en.
2010. Május 24.-én megjelent a következő kislemezük, a „Destination”. 2010.
június 11.-én a Music Bank második hetén nyertek Love Ya című dalukkal. 2010.
június 18.-án a Daesung Entertainment bejelentette, hogy vége az SS501 Love Ya
promóciójának, mert lejárt a szerződésük. A banda azóta is szünetben van, és a
tagok építik a szóló karrierjüket.
Tagok:
Kim Hyun Joong
Heo Young Saeng
Kim Kyu Jong
Park Jung Min
Kim Hyung Jun
Rajongó táboruk neve: Triple S (SSS- Super Start
Supporters „Super Star Támogatók”)
Rajongó táboruk színe: Pearl Light Green
Koreai albumok:
Mini albumok:
Japán albumok:
Studio albumok:
Maxi singles: